Tisza Volán SC
Tisza Volán SC
Menü
 
Játékosmozgás
 
NBIII
 
U 19
 
U 17
 
U 15
 
U 14
 
U 13
 
U 12
 
Látogatók
Indulás: 2005-07-05
 
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kezdőlap
Kezdőlap : Króner Péter a Dunaharaszti MTK edzője szerint jók vagyunk egy pontra a hétvégén!

Króner Péter a Dunaharaszti MTK edzője szerint jók vagyunk egy pontra a hétvégén!

Vecsés - Dunaharaszti: A Vecsés magasabb osztályból került az NB III-ba. Egyelőre nagy talány, hogy milyen formában kezdik meg a szezont. Tippem: 1-1

Nagykőrös - Makó: Ugyan még csak az első forduló jön, de a Nagykőrösnek - rutinos játékosaival - be kell majd húznia a hazai meccseit és ezt most meg is teszik. Tippem: 2-1

Soroksár - Monor: A Soroksárnak jókor jött a múltheti DMTK elleni vereség, így most kissé felpaprikázva, biztosan nyerni fog. Tippem: 3-1

Tököl - Tisza Volán: Tavaly kétszer is legyőzték a szegediek a Tökölt, ám ezúttal be kell majd érniük egy ponttal. Tippem: 1-1

Gyula - Mórahalom: A Gyula komoly terveket szövöget és ehhez otthon muszáj lesz győzniük. Tippem: 2-0

Hódmezővásárhely - Kecskemét II: Hódmezővásárhelyen két fiatal, lendületes gárda találkozik, akik megosztoznak majd a pontokon. Tippem: 1-1

Dabas - Üllő: Igazi rangadó lesz, ahol az üllőieket fűtheti a tavaszi, 4-0-s vereség miatt a visszavágás vágya. Tippem: 2-2


Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Aktuális

Edzőmérkőzés

TVSC U15 - KTE U15

Felső Tisza-parti Stadion

2013. 08.04. 10.00

 

 
Alföld csoport
 
Linkek
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre