Kezdőlap : Út a VASASig, avagy hogy jutottunk el a Magyar Kupa 4. fordulójába! (1.) |
Út a VASASig, avagy hogy jutottunk el a Magyar Kupa 4. fordulójába! (1.)

Vásárhelyen kezdtük a menetelést!
Tavaly szeptember elején a HFC-II. csapata ellen kezdtük meg a megyei kupaselejtezőben való részvételünket. A csak fiatalokból álló vásárhelyi tcsapat ellen a következő összeállításban léptünk pályára: Czirják- Pénzváltó, Vida, Boldizsár, Grünvald - Mórocz, Frölich - Baji, Orosz, Harangozó- Kazi. Játszottak még: Barna, Vasas, Domonkos.
A mérkőzés nem úgy indult, ahogy elterveztük, mivel a sikerre szomjas fiatal hazai csapat több alkalommal védelmünk átjátszása után Czirják kapussal állt szemben ,de őt már nem tudták átjátszani, így elkerültük a gólt. Össze kellett kapni magunkat mielőtt valóban hátrányba kerülünk. Szerencsénkre egyik ritka alkalommal mikor a vásárhelyi kapu elé kerültünk Baji Renátó első helyzetét gólra váltotta, amit a szünet előtt Kazi László révén duplázódott. A második félidőre a hazai csapat mindent egy lapra téve rohamozta kapunkat, eredménytelenül. A félidő közepére elfáradtak a hazaiak, aminek az lett a következménye, hogy 3 alkalommal is mattolni tudtuk kapujukat. A gólokon Kazi, Mórocz és az azóta már - Gyula érintésével - a HFC-ben futballozó Domonkos osztozott.
A következő fordulóban az Algyő csapata ellen hazai pályán jutottunk tovább, mivel az ellenfél visszalépett!
Következő ellenfelünk: Tiszasziget
|