Kezdőlap : Hogyan nyerjünk bajnokságot?(4.) |
Hogyan nyerjünk bajnokságot?(4.)
Egy meztelen csiga gondolatai.
Sajnos a téli szünetben több játékos - elsősorban azok, akiknek a pofozógép szerepét kellett eljátszaniuk a "B" csapat ellenében - leforgácsolódott. Közben vészesen közeledett a KTE "A" szereplése Szegeden, játékosunk pedig kevés a fedélzeten.
Ekkor kitaláltuk, hogy az "A" helyett is a "B" csapat játszon a halászlé fővárosában a szabály engedi, gerincünk pedig hiányzik, tehát akadálya nem volt, hogy a gondolatot tett kövesse. A mérkőzés elején mindkét csapat tartott a másiktól, ez rá is nyomta a bélyegét a mérkőzés szinvonalára. A két csapat a Szeged góljára ébredt fel az első félidő végén, mely után helyzetek is kialakultak egymás kapui előtt. A második félidőre úgy mentünk ki, hogy mindenáron egyenlítenünk kell. Bár vereség esetén az "A" csapat marad pont nélkül, de kit érdekel az "A" csapat, ők otthon maradtak és továbbra is fizetik a tagdíjat a többi szót nem érdemel velük kapcsolatban. A második félidőben olyan érzésem volt, mintha Kecskeméten játszanánk saját házi bírónk játékvezetése mellett. Egy, a játékteret elhagyó labdát játékban lévőnek nyílvánított a spori, mely után bár 100-as ziccert hibáztunk, mégis jól jártunk, mivel az egyik szegedi védőt kiállította a mérkőzésen piros-szürkében feszítő játékvezető. Ezután kettőzőtt erővel támadtuk a szegedi kaput, aminek meg lett az eredménye és a végeredménye, mely után a "B" csapat vesztett pontok alapján is jobban áll már, mint a TVSC.
Következő héten egymás ellen játszott az "A" és a "B" csapatunk interneten, amit meglepetésre a B csapat nyert 12 később helyesbítve 11-0-ra. A szerencsétlen Szeged meg Szolnokon a Fradival együtt megjárta a poklot, ami után mindkét csapatnak elszálltak a reményei a bajnokság megnyerése tekintetében.
Egy kérdés maradt hátra, hogy jutunk túl a Diósgyőrőn, - lehetséges ellenfél a feljutás tekintetében - azok után, hogy az MLSZ visszadobta a javaslatunkat miszerint három csapat kecskeméti körmérkőzéses tornáján dőljön el a feljutás. A DVTK, a KTE B és a KTE A csapatai között. (folytatja az élet)
|